This girl lies! - 01

,, Nehéz volt lenyugodnom, nehéz volt "felébrednem" a kábulatomból, de utána már minden könnyen ment " Mako

Mako

Miután magamra zártam az ajtót, a többiek véletlenül sem hagytak lógva, ám egy idő után lassan eltűntek az ajtó elől. Azt hittem nyugtom lesz.
Csak hittem.
Korra - nos igen, mi mást is vártam, ő a legakaratosabb a csapatban, persze csak utánam - bemászott a résnyire nyitva hagyott ablakomon, s szemben velem leült.
– Keresd meg, Naga elvisz, nálad van a kesztyűje?
   A két térdem közötti padlóról felnéztem az arcára, egészen hálás voltam neki, de nem sejtettem, hogy honnan tud a kesztyűről.
Mintha csak a gondolataimban lapozgatott volna, megszólalt:
– Edzésen is mindig kesztyűt hordott, onnan tudok róla. Naga lent van az udvaron. Hívd meg vacsorázni Edisont.
Ritka kinccsel, egy igazi, Mako-féle mosollyal ajándékoztam meg, majd felálltam az ágyról, idegesen, reszkető ujjakkal a hajamba túrtam, s rápislogtam.
– Miért segítesz?
– Mert te vagy Mako. Ha nekem és neked... szóval érted, ha nekünk nem jött össze, nektek kettőtöknek talán
Erre nagyot néztem és megcsóváltam a fejemet, hiába az - egyik - Avatár, neki sem lehet mindig igaza. És nem is volt.
– Nem vagyok szerelmes, Korra... - kezdtem, mire csak kinyitotta az ajtót és kilökött rajta, majd láttam, hogy a saját szobája felé indul.
Apró grimasszal lopakodtam végig a mélyvörös súlyos bársonyszőnyegen, s kiléptem az udvarra, a zsebembe gyűrt csipkekesztyűt Naga orra elé tartottam, mire a jegesmedvekutya vad szimatolásba kezdett. Egy irányba beállt, a fűre hemperedett, nyilvánvaló volt, hogy nem úszom meg lovaglás nélkül. Óvatosan elhelyezkedtem a sűrű, fehér szőrcsomók között, majd finoman megveregettem a nyakát, jelezvén, hogy indulhatunk.
   Körülbelül húsz percen keresztül loholtunk, leginkább a járdán, de volt, hogy Naga - a közlekedési szabályokra magasról téve - átvágott az úton, egészen a túloldalig. Fél óra elteltével megállt egy csinos kertes ház előtt.
Sosem volt jellemző rám az, hogy ilyen apró és jelentéktelen dolog miatt gyomoridegem legyen.
Pedig az volt.
Nehezen emeltem fel a kezemet, nehezen nyomtam le a csengőt, szabályosan félve vártam, hogy az ajtó kinyíljon. Percekkel később még mindig a feketére mázolt , rézkilincses ajtó előtt álltam, nem történt semmi, nem jelent meg Edison. Megfordultam, s pattantam vissza Nagara, mikor nagyon halk nyikordulás ütötte meg a fülemet, majd egy halk, de annál erőteljesebb hang.
– Mit akarsz itt, Goromba Szépfiú?
Megköszörültem a torkomat és szembefordultam a szőke Avatárral.
– Asami és Korra a lelkemre kötötte, hogy vigyelek haza egy vacsorára. - Itt előrehajoltam a kezemet kinyújtva. – Szóval, hölgyem, lenne szíves velem tartani?
Láttam, hogy komolyan elkezdett gondolkodni azon, hogy vajon viccelek-e.
Mikor – lassan ugyan, de – felfogta, hogy teljesen komolyan beszélek, nagyon kedvesen rám mosolygott, s elfogadva a kezemet felült Naga hátára, én mögé. Óvatosan megveregettem a jegesmedvekutya nyakát, mire az sebes vágtába kezdett a szállásunk felé. A hazaút csendben és gyorsan telt, csak arra figyeltem fel, hogy a kutya megállt velünk.
   Először leugrottam, majd lesegítettem Naga hátáról a szőke lányt.
– Gyere, szívesen látunk. – Mondtam neki halkan és kinyitottam előtte az ajtót, mire a lakótársaim lerohantak minket.
Nem jutottam levegőhöz, ezért inkább kihátráltam a körből és leültem a kanapéra. Éppen a gondolataimba mélyedve figyeltem Edison csípővonalát, mikor Bolin nagy hévvel leült mellém.
– Mako, te szerelmes vagy.
Erőteljes szemöldököm az egekbe szökött, s nagyot nézve meredtem az öcsémre.
– Hogy mondod, Bolin? Nem értelek tisztán. Milyen hülyeséget hordasz itt össze?
– Látom rajtad, te fülig bele vagy szerelmesedve Edisonba!
Mély barázdák jelentek meg a homlokomon, úgy értetlenkedtem. Egy hangos hümmögés kíséretében megráztam a fejemet, majd felálltam, s lendületből megfordulva belerohantam…
– Edison! Bocsánat. – Szabadkoztam magam elé emelt kezekkel, majd leültem az ebédlőasztalhoz, az asztalfőre.
   Asami tálalta a vacsorát, s mindenki helyet foglalt, a kis csapat pedig falatozni kezdett. Az étkezés első öt percre teljes csendben telt, csak a porcelánhoz ütődő evőeszközök morajlását lehetett hallani, aztán Korra halkan megszólalt:
– Nos, Edison, átbeszéltük, többször egymás után és mivel immáron mindenki ismer, téged és a képességeidet is. Tehát, szeretnénk, ha ide költöznél a birtokra és gazdagítanád a csapatunkat egy személlyel.
   Teljesen lefagytam, tagjaim megmerevedtek, éppen egy falatot emeltem volna a számhoz, de a kezem megállt a levegőben.
– Ez a lány hazudik nekünk. – Jelentettem ki halkan, sziszegve, majdhogynem gyerekes gyűlölettel a hangomban, mire minden szempár rám szegeződött.
– Hogy mit mondtál? Mako, mindenki megbízik bennem, mindenki ismer, csak te ellenkezel. Mondd, miért?
Ideges lettem, s a széket kilökve magam alól egyenesedtem fel és tenyereimmel az asztalon megtámaszkodva, előre hajolva kiáltottam fel.
– Ez a lány hazudik!
   Mindenki nagyot nézett, amikor dühösen megfordulva vágtattam ki az erkélyre. Őszintén, talán   Korra volt a leginkább meglepődve a reakciómon, mert tudta, hogy valami kezd bennem pislákolni Edisonnal kapcsolatban, de azt is tudta, – amit a többiek nem - hogy sokáig fog tartani, amíg megbízom benne, amíg befogadom.
   De még ő sem érthette, hogy hogyan is van ez. Egyik pillanatban kedvelem ezt a lányt, a másik percben pedig kiabálok vele. De tényleg. Ez betegesen hullámzó hangulatvonal. A jövőben emlékeztetem magamat, hogy változtatnom kell ezen. Mély levegőt véve fordultam meg, ám szembekerültem egy nálam jóval alacsonyabb, szőke üstökkel, a lánnyal, aki aranyló szemeivel majdhogynem gyűlölködve meredt rám, s karjait összefonta a mellkasán. Tél volt, így meglepett, hogy a szitáló hó ellenére utánam jött, aztán észrevettem, hogy didereg. Ennek nem lett volna szabad így lennie, hiszen tűzidomár – is.
– Fázol?
Dühösen fújtatott, de válaszolni azt nem volt hajlandó.
– Esetleg segíthetek valamiben? – próbáltam udvariaskodni, mire kinyitotta a száját, s a szidása olyan erővel ért, hogy csak pislogtam.
– Idefigyelj, Mr. ÉnvagyokaTűzMenyétekVezetője uraság! Elegem van már belőled és abból, hogy a beteges hangulatingadozásaidnak én vagyok a szempontja. Szóval vésd bele az agyadba a következő szavaim mindegyikét! Ne szólj hozzám, ha nem tudsz kedveset, vagy közömböset szólni. Sőt! Ne szólj hozzám, ne nézz rám, de még csak ne is gondolj rám!
– Kikiabáltad magadat, Hercegnő? – pislogtam le rá gonosz vigyorral, mire fülig pirult, majd sarkon fordult, s visszament a többiekhez.
Egyedül maradtam az erkélyen, de ez megfelelt nekem. Egyedül maradtam a gondolataimmal, szám szerint mind a hetvenhéttel, ami egyetlen másodperc alatt ötlött eszembe, s mind róla szólt. Mindegyik Edison Morph körül forgott.
   Dühös voltam magamra, természetesen. Legfőképpen azért, mert nem a mondanivalóját véstem az eszembe, mint ahogyan azt parancsolta, hanem arca rezdüléseit. Ritkán mondok… Sőt nem is. Ritkán gondolok ilyet, de az a két vörös folt az orcáin annyira jól állt neki…