,, Tudtam, hogy Edison Avatár, na de hogy ilyen erős...? " Mako
Edison
Aznap reggel álmosan ültem fel az ágyamban. Mosolyogva gondoltam
vissza arra, hogy mennyi sületlenséget műveltem tegnap Makoval. Kinyújtóztatva
lábujjaimat döntöttem roppanásig a nyakamat, először balra, utána jobbra. A
puha szőnyegre léptem, majd magamra terítettem a köntösömet, kinyújtottam a
kezemet és szélesre tárva az ajtót a folyosóra kerültem. Azonnal visszasimultam
az ajtóhoz, Bolin éppen egy tésztástálat fogva, egyetlen törölközőben rohant
Naga elől, akinek bizonyára feltett szándéka volt elfogyasztani a fiú
reggelijét. Nevetve megcsóváltam a fejemet és felmarkolva a kulcsomat, meg némi
aprót indultam el a boltba. Nem igazán zavartattam magamat, egyetlen
rövidnadrágban, fekete trikóban és fehér alapon sötétkék szívecskés köntösben
vonultam végig az utcán, hozzátenném, mezítláb. Betáncikáltam az árushoz és egy
üveg tejet véve magamhoz nyomtam a férfi kezébe a pénzt, s már indultam is
vissza. Ahogy befordultam az utcasarkon, különös érzés fogott el.
Megszaporáztam a lépteimet, olyan látvány tárult elém, amelytől rögtön
felfordult a gyomrom, nem, nem. Senki nem halt meg, csupán ideges lette, de
annyira, mint még soha. A kapu kinyílva engedett belátást nyerni az udvari
helyzetre. Legalább tizenöt – ha nem több – zöld ruhás idegen rohangászott
össze-vissza és ütlegelte a lakótársaimat, miközben az idomárok minden
erejükkel védték magukat, de akkor már tudtam. Tudtam, hogy ez nem lesz elég
ahhoz, hogy nyerjenek. A kerti asztalkára tettem az üveg tejet, majd
leráncigáltam magamról a köntösömet és a bokrok közé dobtam. Masszívan
kitámasztottam lábaimmal és elmosolyodva a kert végéig repedést ejtettem a
földben. Elértem, amit akartam, mindenki rám figyelt.
– Most pedig, megmutatom, hogy mit teszek azokkal, akik bántják a
barátaimat. – Halkan sziszegtem, de tudtam, hogy minden egyes ember értette,
hogy mint mondtam.
Felemeltem mindkét kezemet, majd jobb csuklómat befelé fordítva
egy kőpódiumot emeltem, ujjaim végéből valóságosan kirobbant egy tűzáradat, a
vörös felhőben rejtőzve pedig négy maszkos nyakát tekertem roppanásig. A
következővel is hasonlóképpen cselekedtem, de mielőtt elterült volna görnyedő
hátán végigfutva értem el a birtok belsejébe. Nem hallottam semmi zajt. A köd
még nem ült el, lassú, bizonytalan léptekkel keringőztem, mikor nekiütköztem
valakinek. Reflexszerűen kinyújtottam a kezemet, hogy ütést vigyek be, de még
idejében megálltam. Mako volt az, a szemei csillogtak a minket körülvevő
tűztől.
– Kik ezek? – kérdeztem és hangom bizonyára kétségbeesett
lehetett, mert kezei közé fogta az arcomat, forró leheletét éreztem a bőrömön,
így próbált nyugtatni.
– Csak a Tripla Terror.
Felvontam a szemöldökömet, nekem ezek nem ’csak’-nak tűntek…
– Talán igazad van. De Edison, nem baj, hogy Korráék látták?
Éreztem, hogy rátapintott a lényegre, de megráztam a fejemet.
– Most az a legfontosabb, hogy ti biztonságban legyetek, nem az,
hogy én titkolózzam előttetek.
Hajába túrt, majd vigyorogva végigmért.
– Nagyon jól áll ez a
trikó… Kiemeli a szemed színét.
– Na nehogymár! Életveszélyben vagyunk és te most komolyan
stírölsz? Elképesztő vagy…
Kezeit a vállamra tette és megperzselt egy maszkos embert.
– Mit tudnak ezek? – megvetően kérdeztem és letérdeltem az egyik
testhez, mire a fiú csak heves idomítás közben magyarázott.
– Leblokkolják a csídet, nem tudsz idomítani. Illetve néhánynak
van kettő elektro-pálcája.
Nem kérdeztem rá, hogy miről magyarázott, helyette csak
felegyenesedtem és egyetlen heves karcsapással elűztem a vörös robbanás nyomait
a levegőben. Nekifutottam, meztelen talpaim semmiféle zajt nem okoztak, de
valaki mégis elkapott. Oldalról kaptam a villámokat a bordáim közé és azonnal a
földre buktam, viszont hallottam, hogy Mako nekiesik a férfinak és koponyáját
megragadva a falnak löki azt. Szinte hallottam, hogy az idegen koponyája
reccsen egyet a durva zúzás hatására.
Felszisszentem, ahogy a
maszkos elterült mellettem, majd feltápászkodtam a hideg földről és ismét
nekifutottam. Egy zöldruhás háttal nekem Korrával viaskodott, mire csak a
derekához érintettem a talpamat, onnan vettem lendületet ahhoz, hogy lábaimat a
nyaka köré fonjam és a fagyos fűcsomók közé vágjam. Hangos kiáltással reagált a
tettemre, éreztem, hogy eltörtem egy csigolyáját – minimum.
– Azt a… Kislány, ez durva volt.
Sebes mosolyt engedtem meg magamnak Mako megjegyzésére és
körülnéztem. A vigyor rögtön lefagyott az arcomról. Időközben sokkal több
Tripla Terroros érkezett és támadásképtelenné tették Bolint, Asamit, sőt, még
Korrát is. Időben fordultam meg a tengelyem körül, hogy lássam, amint Mako
eszméletlenül borul térdre, majd terül el.
A lélegzetem is elakadt,
ahogyan az ujjak belehasítottak a bordáimba, éreztem, hogy valami eltűnt
belőlem. Azonnal átláttam a helyzetet, a maszkosok blokkoltak. Nem tudtam
idomítani. Hárman felkaptak, éppen a kert hátsó falán másztunk át, mikor
ismerős alakot láttam meg.
Sötét haj, lebegő frufru
– vagy valami hajképződmény –, mély hang. Rögtön felismertem, az már csak hab
volt a tortán, hogy egyik lábát előrenyújtva fékezett, s kezeivel vastag
vízoszlopot emelve mosta el a többiekkel maradó Tripla Terrorosokat.
Megkísérelte a fogva tartóimat is elsöpörni, nem nagy sikerrel. Az egyik,
csuklómat markoló férfi durván felnevetett, majd egyetlen, precíz mozdulattal
áramot vezetett a vízbe. A villámlás pedig felfutott egyenesen Tahno mellkasán,
aztán beütöttem a fejemet és elsötétült körülöttem minden.
xxx
Egy félig-meddig kivilágított szobában ébredtem, kezeim
fájdalmasan kicsavarodva egy bilincs fogságában szorongtak. Megpróbáltam idomítani, de csalódottan
hajtottam vissza a fejemet előre. Szoros kontyomból néhány szőke tincs ziláltan
és csapzottan lógott a mellkasom elé. Rájöttem, hogy a Tripla Terror bizonyára
nem egy kispályás szövetkezet, s bizonyára ismét blokkolták a csímet. Kirázott
a hideg, megkíséreltem kitépni a láncot a falból, mire néhány őr horkantva
felnevetett.
– Kislány, gyenge vagy te ahhoz, hogy ki tudj szabadulni a
karmaink közül. Szükségünk van rád, ezért megtaláltunk és elkaptunk, innentől
kezdve vagy meghalsz, vagy meghalsz. Nincs más választásod.
– Már hogy ne lenne? – morogtam vissza és kifeszítettem a
láncokat, talpaimmal elrugaszkodtam a talajtól és először a térdemmel találtam
el az állcsúcsát, gyors egymásutánban mindkét sarkammal lejjebb löktem a fején,
majd lábaimat a nyaka köré kulcsolva megfordultam a levegőben és a véres
földhöz vágtam. Ennek eredményeként ugyan én is a földre kerültem, de az őr
elájult.
Be kell vallanom, hiába
kaptam érte néhány ütést a gyomromba, megérte. Nem tudtam megítélni, hogy
mennyi idő telt el, csak azt tudom, hogy – talán – órákkal később megjelent egy
különös, egyedi maszkban és lecsatolta csuklóimról a bilincset. Tenyerét a
lapockáim közötti csigolyáimhoz simította, s segített, hogy kiegyenesedjek. A
keze a hátamról a vállamra csúszott, így vezetett el egy elkülönített terembe,
ahol leültetett. Szemben velem foglalt helyet, bal oldal felől egy tükör adta
vissza véres arcom rémisztő képét. Kétségbeesetten fordultam vissza felé és
láttam, hogy kesztyűs ujjai lefejtik arcáról a maszkot. Rövid, fekete hajú nő,
arca egészén végighúzódó sebbel tárult elém. Szeme – vagyis az, amelyikre nem
terjedt át a régi heg – kellemes sötétzöldben villogott, ajkait mosolyra húzva,
tenyerét az acéllapon megtámasztva, hirtelen dőlt előre.
– Kiviszlek.
Nem kérdezett, nem suttogott, hangosan, egyszerűen jelentette ki,
hogy meg fog szöktetni.
– Te… Tessék?!
Szemöldököm egészen felszaladt, ahogy értetlen fejjel meredtem rá,
mire csak halkan felnevetett.
– Üzentem a barátodnak. A tűzidomár srácnak, aki nagyon
védelmezett a kertben. Ide fog jönni, beüt a kapunál, majd lejön ide a bázisra,
miközben én és a többi tégla bentről bomlasztjuk a rendszert. Neked annyi a
dolgod, hogy nem halsz meg és kijutsz a kis fiúcskáddal.
Egyszerűen nem volt erőm ellenkezni, még csak arra sem volt elég,
hogy tagadjam, hogy Mako a párom lenne.
– Most pedig beszélj! Mindent tudni akarok, a nevedet, azt, hogy
mit keresel itt, illetve azt is, hogy miképpen tudlak leghamarabb kicsontozni!
Éreztem a hirtelen
hangulatváltáshoz, hogy társaságunk akadt a tükör túloldalán. Csak felnevettem
és előredőltem az asztallap fölött.
– Remélem nem vágysz rá, hogy beszéljek. Most éppen nincs olyan
kedvem. Le kéne mosnom a kezeimet. Túl sok képzetlen katonátok csigolyáját
roppantottam el, szinte érzem a gerincvelejüket az ujjaimon. – Láttam rajta, hogy
tudja, hogy csak szerepet játszok, de azért undorodik attól, amit mondtam.
– Na mi az? Talán megijedtél, vagy csupán meguntad játszani a
kőkemény fajszuka szerepét, hmmm?
– Idefigyelj, kicsi lány.
Ekkor már éreztem, hogy kezdünk messzire menni.
– Nem figyelek, köszönöm. Kérhetnék egy teát?
Hogy miért volt ekkora a szám? Éreztem azt, amit néhány óráig
hiányoltam magamból. Visszatért az erőm. Ujjaimból tűz és füst kavalkádja tört
elő, de csak éppen annyi, hogy a tümrön keresztül ne lehessen belátni a
kihallgatóba. Felrántottam a nőt a földről, majd intettem neki. Megfogtam a
széken lévő párnát és néhányszor erőteljesen beleütöttem, a Tégla pedig csak
kínnyögéseket hallatott. Utána megragadtan az acéllapos asztalt, s a falnak
dobva azonnal kirohantam a folyosóra, tudtam, hogy nincsen sok időnk.
– Merre?
Nem szólt semmit, csak balra kezdett futni. Egy idő után már meg
sem jegyeztem, hogy mikor merre kanyarodunk, csak arra figyeltem, hogy a
légzésem egyenletes maradjon és hogy bárki fut-e mögöttünk. Úgy sejtettem, hogy
már kezdünk közeledni a kijárat felé, mert a megmentőm lassított.
– Innentől egyedül mész. Egyenesen, át a hangáron. Én feltartom
őket. – Azzal már vissza is fordult, de megragadtam a felkarját és magammal
hurcoltam az előcsarnokon keresztül, mire csak meglepettem vette fel a
tempómat.
Mako ott állt, szemben velem.
A vörös sála – mint mindig – a nyaka körül tekergett és elképzeltem, hogy azok
ott az én kezeim. Odarohantam és valósággá tettem őrült gondolatomat. A nyakába
borulva, lábaimat a dereka köré kulcsolva zokogtam. Könnyes szemeimet a vállába
fúrtam, éreztem, hogy mennyire örülök neki, hogy nem érdekli, hogy a kabátja
lassan csurom víz lesz, sós könnyeim szinte teljesen átáztatták a sötétbarna
anyagot. Halk sikolyt hallottam magam mögül, mire azonnal a földre ereszkedtem
és megpördültem a tengelyem körül. A Tégla a földön térdelt, legalább húszan
vették körbe, s éppen azt a pillanatot kaptam el, amikor az első őr esett neki.
Hallottam a vér undok fröccsenését, majd megindultam arra. Mako a kezemnél
fogva rántott vissza, csak halk szavakat mormolt a fülembe.
– Hagyd, egy véridomár is kevés lenne ezek ellen.
Mélyet sóhajtottam és elhúzódtam a szorításából, vállam fölött
hátranézve indultam el ismét.
– Mit szólsz egy véridomár Avatárhoz? Mit gondolsz? Az elég lesz
ellenük? – kérdeztem, s hatalmas levegőt véve emeltem fel két kezemet.
Hallottam, hogy ütést visznek be a nő gyomrába. Ujjaim táncra kezdtek a
gondolataim által a levegőbe font szálakon. Abban a pillanatban a Tripla Terror
összes embere mindössze egy marionett-bábú volt, én pedig maga voltam a Bábos.
Mindegyik őr vérét hajlítottam egyszerre. Csukott szemhéjamon keresztül azt
képzeltem, hogy kezeim a sűrű izomkötegek közepette matatnak. Mind a húsz
katona egyszerre borult térdre, mindegyiknek egyszerre csordult végig a vér az
ajkán, hogy szájának sarkáról legördüljön és végigbugyogjon állukon.
– Te… - Mako nem talált szavakat, s hogy őszinte legyek, rájöttem,
hogy szörnyeteg vagyok. Leengedtem a kezeimet, rögtön szám elé kapva léptem
hátra egyet. Megijedtem saját magamtól.
– Kivégeztem húsz embert. Egyetlen mozdulattal. – Hallottam, hogy
a nő feláll, majd a saját kis belső csapatát vezetve elhagyja a helyszínt. Nem
zavart, hogy elkaphatnak, hogy újra megbilincselhetnek, egy helyben állva
küszködtem ismét feltörni készülő könnyeimmel, majd végül utat adtam nekik.
Mako átkarolta a vállamat és óvatos csókot lehelve a nyakamra csitított.
– Már nincs semmi baj,
nyugodj meg Edi…
Edi ez magával rántott. Ez a rövidke becenév, amely már nem hangzott
olyannyira felszínesen a szájában, mint az, hogy Edison.
xxx
Egy
kórházi ágyban ébredtem, mire egy gyógyító bejött hozzám és magyarázott valami
olyanról, hogy normális, ha a traumától csak kevés dologra emlékszem, meg
arról, hogy most legalább két hétig nem kerülök ki innen.
Fekvésre
ítéltek. Mikor a férfi kisétált a teremből Mako rohant be a helyére és leülve
mellém cirógatta végig orcámat. Keze néhol hozzáért a már varasodó, mégis friss
sebeimhez, de érintése olyan gyöngéd volt, hogy szinte meg sem éreztem.
– Szervusz, drága tanítványom. – Tahno lépett be a terembe és egy
nagy, sötétlila tálat rakott le a mellettem lévő komódra, majd finoman
megszorongatta a kezemet.
Mindeközben Mako felvont
szemöldökkel figyelte, hogy mi zajlik le köztünk, s hirtelen felpattanva,
mutatóujját elemelve fordult szembe Tahnoval és idegesen magyarázott.
– Nem tudom, hogy mit keresel itt, de nem is akarom tudni! Csak
annyit akarok, hogy azonnal menj el innen!
Tahno elmosolyodott és könnyedén vágott vissza, miközben baljával
még mindig óvatosan cirógatta a vállamat.
– Ide figyelj, Mako! Ennek a lánynak arra van szüksége, hogy
törődjenek vele! Ő nem Korra, vagy Asami, akit teljesen könnyedén átejthetsz, ő
Edison Morph, életed szerelme. Szóval. Hogy mit keresek itt? Mivel te nem
töltesz vele elég időt és kell neki valaki, akinek kiöntheti az érzelmeit a
’tapló sütilopó’ srácról, ezért vagyok én itt neki. Hogy tudjon kivel
beszélgetni. Mert nekem ő nem olyan, mint neked. Nekem nem csak egy játékszer,
nagyon rövid idő alatt sokkal több mindent tudtam meg róla, mint te. Tudod hogy
miért? Mert megbízom benne és ez nem hiba. Azért, mert én beszélgetek vele és
nem nevezek hazugnak, nem eszem meg a sütijét, sőt! Sütök is neki – Itt a
komódra nézett – Mivel én tudom, hogy
miket szeret!
– Gyere ide, Edison. – Hajolt le hozzám Mako, mire
belekapaszkodtam, ő pedig felállított. Félrefordult, majd engem is úgy
rendezett, hogy én is a profilomat mutassam Tahnonak. – Szabad?
Azt sem tudtam, hogy mire kér engedélyt, de
bólintottam, erre ő csak mutatóujját csúsztatva az állam alá felemelte arcomat.
Ahhoz képest, hogy milyen indulatos arcot vágott, meglepően gyengéd csókot
lehelt a számra. Tökéletes metszésű ajkait az enyémnek tapasztotta, hibátlan
metszőivel az alsó ajkamba marva nyert bejutást a számba a nyelvével, majd
amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan lett vége. Elhúzódott, s magam is
megrémültem, azt kívántam bár ne tette volna!
– Én is tudom, hogy mit szeret. Engem. – Mako, akár egy kisgyerek,
aki cukrot kapott vigyorgott rám, miután elhessegette Tahnot az utolsó
’’monológjával’’…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése